|
Erdei iskolázáshoz kapcsolódó pedagógus-továbbképzések. Az adatbázisban azoknak a képzőknek a programjai szerepelnek, akik pályázat útján lehetőséget kaptak arra, hogy a 2003/2004-es tanév folyamán 100%-ban támogatott formában hirdessék képzéseiket. A pályázat során a képzések elbírálásakor előnyt jelentett, ha
- az adott képzés dokumentációval igazoltan már megvalósított, és eredményesnek minősíthető;
- a képzés mögött olyan képzői, oktatói kör áll, amely részt vett az erdei iskolázás és/vagy a környezeti nevelés magyarországi innovációs fejlesztéseiben, személyes tapasztalata van a közoktatásban;
- a megvalósított képzésben magas a gyakorlati foglalkozások aránya;
- a minimálisnál (30 óra) magasabb óraszámban valósul meg a képzési program.
A támogatott képzések között szerepelnek mind akkreditált, mind nem akkreditált továbbképzések, 30-tól 120 óráig terjedő időtartamban.
Keresési szempontok:
Amennyiben valaki egy konkrét képzéssel kapcsolatos információkat keres, megadhatja a képzést alapító intézmény nevét, vagy a képzési program címét.
Továbbá szűkíthető a keresés aszerint, hogy:
- a képzés akkreditált-e,
- mely megyében valósul meg,
- melyik korosztállyal foglalkozó pedagógusok részére ajánlott,
- milyen tartalmi területet dolgoz fel, illetve hogy
- egy bizonyos kulcsszó/szövegrészlet szerepel a program leírásában.
|